Van egy torzonborz kis dög, akit imádok. A macskám, Roxi, és mi tagadás, imádja a fiúkat. – „Ezzel a névvel, ne is csodálkozz!” – mondja az egyik barátnőm, és talán igaza lehet. Lehet, hogy megbélyegeztem a kis kurtizánt ezzel a névválasztással, de inkább az a valószínű, hogy eleve is ilyennek született, és puszta véletlenségből azt a nevet kapta, ami amúgy is ráillett.  Hihetetlen egyébként, hogy mennyi szeretetet ad az embernek egy ilyen kis jószág. Hiába hallottam ezerszer kiskoromban, hogy „Ne puszilgasd azt a macskát!” – hát én akkor is felveszem és ölelem és puszilom, és szorítom, és élvezem, hogy a Roxi nem tiltakozik. Esküszöm, papírhajót is hajtogathatsz belőle, dorombol és bújik. Én meg belefúrom az orromat a puha nagy bundába.  „Ne tedd az arcodhoz!” – így Anya és fintorog, és nem érti az egészet. Hogyan is érthetné. Szerelem ez a javából, méghozzá első látásra.

„Kislányom gyere gyorsan, nézd már egy nagyon randa állat van fenn a padláson, el akartam zavarni de nem megy el!” – kiáltott értem Anya. Kiszaladtam, felnéztem a padlásra, és akkor megláttam Őt. A meghatározhatatlan színű szőrös fejből két hatalmas sárga bagolyszem kandikált ki. Kérdően nézett rám, és egyfolytában nyávogott. Dallamosan, elnyújtva, olyan igazi dobhártyaszaggatóan. Óóóóóó, hiszen ez idefialt éppen a mi padlásunkra, gyorsan vinni kell neki tejet, meg parizert! – gondoltam én, de Anyunak más volt a véleménye. „Na, már csak ez hiányzott! Ne adjál neki enni, mert a végén még ideszokatod!” És ennek már 10 éve. Azóta már túl vagyunk legalább húsz alom kismacskán, számos kalandon, és a szerelem még mindig töretlen. Még annak ellenére is, hogy azóta 120 kilométerre költöztem a szülői háztól, és Roxi bébitől. Anya ugyan mindig előzékenyen felajánlja, hogy becsomagolja a hátizsákomba, vigyem csak, nekik nem kell, de én tudom, hogy nem lenne szegénynek jó egy panellakásban.

„Ez a macska egy átok, állandóan kurválkodik, az ember megbolondul a nyávogásától, hullajtja a szőrét, és ráadásul olyan ronda, mint a bűn.” – nagyjából ez az Anyukám véleménye róla, de én tudom, hogy titokban Ő is szereti. Legutóbb is, mikor nálunk töltöttek egy hétvégét, legalább kétszer telefonált az otthon maradt bátyámnak, hogy el ne felejtse megetetni a Roxit. Fülfájdító, keserves áriával és könnyfakasztó arckifejezéssel szokta jelezni, ha üres a gyomor. És azt is, ha nem. 10 perccel ebéd után is el tudja játszani a hattyú halálát, ha a repeta kikunyerálásáról van szó. És válogat is a lelkem! Neki nem jó akármilyen étel! A túl nagy falatokat is nagyon nehezen rágja meg a grófnő. Leginkább azt szereti, ha a személyzet felaprítja neki apró falatokra, hogy neki csak nyelnie kelljen, mint kacsa a nokedlit.

A Roxi jó anya, ezt tanúsíthatom. Volt ideje gyakorolni, legtöbbször már akkor vemhes, amikor még az előző almot szoptatja. Népes udvarlótábora van, amely ellen kénytelenek vagyunk évről évre hadat viselni. Az úgynevezett macska-távoltartó spray sem idegen előttünk, ha arról van szó, hogy megelőzzük a házunk körül legkevésbé sem kívánatos kanmacska jelöléseket. A Roxira egyébként nem érvényes, hogy nem kell a szomszédba mennie egy jó kis szexért. Neki épphogy oda kell mennie, sőt, ha a hormonok úgy kívánják még messzebbre. Egyik este hazafelé az autó lámpája egy üzekedő macskapárt világított meg a sötétben, hol máshol, mint az úttest közepén. Úgy jó 6-8 házzal arrébb, mint ahol mi lakunk. Naná, hogy a mi Roxink volt az! Apu nem állta meg, hogy le ne tekerje a kocsiablakot: „Roxiiii, az anyád jómindenét, nem szégyelled magad? Na nyomás haza de rögtön!” A kis utcanőre egyébként hatottak a szidalmak, és sértődötten eltrappolt az éjszakába.

Hogy szabadidejében mit szeret csinálni az én kis drágám? A szőrét tépkedni! Félperzsa macska lévén gyakran összecsomósodik a szőre, ezeket ilyenkor lázas nyalakodás közepette a fogaival tépkedi ki a bundájából, több-kevesebb sikerrel. A hatalmas szőrgombolyagokat azután úgy görgeti a szél az udvarunkon, mint a vadnyugati prérin a hordalékot. Így hirdeti az én cuki házikedvencem, hogy ő bizony itt lakik. Nem lehet nem észrevenni. Én pedig vagyok olyan fanatikus rajongója, hogy egyszer még egy ilyen kitépett szőrgumót is elraktam emlékül. „Mi az a pamacs-díszítés a kalapodon?” – kérdeztem később gyanútlanul az Anyukámat. „Ja, hát ez? A fiókodban találtam, gondolom valami nyúl vagy rókabundáról szakadhatott le. Tegnap tűztem fel biztosítótűvel, és a munkahelyen is nagy sikert arattam vele.” Hát kár, hogy nem örökítettem meg az utókornak azt az arckifejezést, amit akkor vágott, mikor elárultam neki kalapdísze eredetét.

Mint minden macska, a Roxi is imádja a meleg, büdös helyeket. Így történhetett, hogy príma kis kuckónak tartva a motorháztetőt bemászott, és elbóbiskolt. Aznap pedig a szüleim mentek unokájukért az oviba. Természetesen autóval. Odaérvén Apu látta meg, hogy egy erőteljesen Roxinak kinéző jószág ugrik ki a motorból és válik köddé az idegen környéken. „Te, hát ez meg a mi macskánk volt!” – mondta Anyumnak, aki kissé szkeptikusan fogadta bejelentését. „Hogy lenne már a miénk, biztos valamelyik kölyke lehet, akit erre a környékre ajándékoztunk el annak idején.” De a rejtélyes macska - persze, hogy a Roxi volt – eltűnt szem elől mire jobban megfigyelhették volna. „Na és ha a miénk!” – folytatta Anyu. „Hála a jó égnek megszabadulnánk már tőle!” Apu lelkiismeretességének és állatszeretetének köszönhetően szerencsére nem hagyta, hogy ez bekövetkezzen. Habár az emberek furcsán nézelődtek az ablakokon át az újra és újra felhangzó „Roxikaaaa! Roxi bébiii!” kiáltások hallatán, Apu nem adta fel. Végül egy csatornából csalta elő némi zacskós macskatáp segítségével. „Megcsillant a szeme a sötétben.” – mondta, miközben mesélte a sztorit a telefonban. Nekem meg egy könnycsepp csillant meg a szememben, mert bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha örökre elvész az én kis hercegnőm. „Mit szeretsz annyira azon a rusnya macskán?” – kérdezi Anyu mindig, de a választ magam sem tudom igazán. Csak azt tudom, hogy amikor hazaérek ösztönösen a nevét kiáltom, és nem érdekel addig semmi, ameddig magamhoz nem ölelhetem.

Szerző: modoc  2009.04.23. 08:49 9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://modoc.blog.hu/api/trackback/id/tr521081411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

évy 2009.04.25. 10:38:54

Hát, ez nagyon szép volt.
Gratula!

kékvilág 2009.06.09. 19:04:24

Kedves Modoc!
Most jövök a szomszédból a kedves Pukkancstól, és bevallom már olvasgattam itt nálad, de még sosem írtam. Most nem tudok még hozzászólni semmihez sem,mert lassan megyek éjszakára dolgozni, de ha reggel hazajövök és nem leszek túl fáradt, akkor nekiülök.
További jó munkát, jó éjszakát kívánok: Verus/kékvilág

kékvilág 2009.06.09. 19:07:18

Bocsika, elfelejtettem bemutatkozni: 1962Verus, Pukkancska linkjaiben megtalálsz. Szeretettel látlak téged is.

modoc 2009.06.09. 21:23:19

Verus nagyon aranyos vagy, hogy írtál pár kedves sort. :) Szívesen látlak itt, és majd én is szétnézek nálad. Ez az oldal az újságírás terén tett szárnypróbálgatásaimat tartalmazza, ámbár mostanában sajnos nem írtam új cikket. Pedig mondanivalóm volna bőven, csak úgy tűnik alkotói válságba kerültem. :) Na de majd megemberelem magam és írok megint valami klassz témáról. :)

kékvilág 2009.06.10. 07:16:52

Köszönöm Kedves Madoc:)
Most végigolvastam Roxi történetét, nagyon aranyos. A kép alapján elfogadnám én is, mert imádom a cicákat. Amikor még picik, olyanok, hogy az ember állandóan csak símogatná, bausgatná.
Nekünk is volt egy gyönyörű fekete-fehér persaz, de még kiskorában ellopták, vagy eltekergett. Megnézem a képeket, remélem nem szállt el a legutóbbi problémánál, és akkor felteszem a blogomba. Ennivaló:)))
Legyen szép napod, és a linkedet beteszem magamhoz, ha megengeded.
Puszillak: Verus

modoc 2009.06.10. 22:25:56

Köszönöm, hogy belinkeltél magadhoz, szívesen látlak, örülök, hogy tetszik a blog. :)

kékvilág 2009.06.26. 07:10:35

Kedves Modoc!
Merre jársz mi van Veled? Remélem nem vagy beteg? Régen írtál.
Puszillak és kellemes hétvégét kívánok: Verus

modoc 2009.06.27. 22:48:42

Köszönöm, Neked is kellemes hétvégét. :) Ne izgulj, nagyon jól vagyok, csak kicsit besűrűsödtek az események az életemben. :) Jó hír, hogy már készül az új cikkem, ami a Hévízi-tóról fog szólni.

kékvilág 2009.06.28. 09:15:29

Örülök, hogy jelentkeztél:)
Kíváncsian várom az új cikkedet, biztos nagyon érdekes lesz.
Kellemes vasárnapot kívánok: Verus