Habár középiskolák kötelező, vagy legalábbis ajánlott olvasmánya volt, talán mégsem nagy baj, ha –engem is beleértve- sokunk pár oldal után félretette Németh László Iszony című könyvét. E műhöz ugyanis élettapasztalat kell, ami valljuk be, egy tinédzsernek még nem sok van. Magam is felnőtt fejjel fogtam újra kezembe Kárász Nelli történetét, s egyszerre az emberi lélek legrejtettebb bugyraiban találtam magam. Ha szokásom volna az ilyesmi, bizonyára tollat és papírt ragadok olvasás közben, hogy kijegyzeteljem a lapok között előbukkanó magvas gondolatokat. De nem tettem. Döbbenten ültem inkább, és úgy adtam át magam a mostanság oly sokat emlegetett „aha” élménynek. Szerencsére azért az író nem esett át a ló túloldalára. Nemcsak elvont fejtegetésekből áll ugyanis a regény, hanem izgalmas, magával ragadó története is van. Egy félresikerült házasság mozzanataiba láthatunk bele, annak minden keserűségével és tanulságával. A részletes jellemrajzokon túl a regényt falusias nyelvezete teszi különlegessé, amely a mai kor embere számára inkább  már mulattató, így szerezve derűs perceket az olvasóknak. Akinek valamilyen okból kimaradt eddig az életéből az Iszony, vagy úgy érzi fiatal korában még nem sok mondanivalóval szolgált számára, az feltétlenül adjon még egy esélyt a könyvnek. Biztosra veszem, hogy nem fog csalódni.

A képen Hintsch György rendezésével készült filmadaptációból láthatunk részletet.

 

Szerző: modoc  2009.09.14. 10:54 2 komment

Címkék: könyvajánló

Van egy torzonborz kis dög, akit imádok. A macskám, Roxi, és mi tagadás, imádja a fiúkat. – „Ezzel a névvel, ne is csodálkozz!” – mondja az egyik barátnőm, és talán igaza lehet. Lehet, hogy megbélyegeztem a kis kurtizánt ezzel a névválasztással, de inkább az a valószínű, hogy eleve is ilyennek született, és puszta véletlenségből azt a nevet kapta, ami amúgy is ráillett.  Hihetetlen egyébként, hogy mennyi szeretetet ad az embernek egy ilyen kis jószág. Hiába hallottam ezerszer kiskoromban, hogy „Ne puszilgasd azt a macskát!” – hát én akkor is felveszem és ölelem és puszilom, és szorítom, és élvezem, hogy a Roxi nem tiltakozik. Esküszöm, papírhajót is hajtogathatsz belőle, dorombol és bújik. Én meg belefúrom az orromat a puha nagy bundába.  „Ne tedd az arcodhoz!” – így Anya és fintorog, és nem érti az egészet. Hogyan is érthetné. Szerelem ez a javából, méghozzá első látásra.

„Kislányom gyere gyorsan, nézd már egy nagyon randa állat van fenn a padláson, el akartam zavarni de nem megy el!” – kiáltott értem Anya. Kiszaladtam, felnéztem a padlásra, és akkor megláttam Őt. A meghatározhatatlan színű szőrös fejből két hatalmas sárga bagolyszem kandikált ki. Kérdően nézett rám, és egyfolytában nyávogott. Dallamosan, elnyújtva, olyan igazi dobhártyaszaggatóan. Óóóóóó, hiszen ez idefialt éppen a mi padlásunkra, gyorsan vinni kell neki tejet, meg parizert! – gondoltam én, de Anyunak más volt a véleménye. „Na, már csak ez hiányzott! Ne adjál neki enni, mert a végén még ideszokatod!” És ennek már 10 éve. Azóta már túl vagyunk legalább húsz alom kismacskán, számos kalandon, és a szerelem még mindig töretlen. Még annak ellenére is, hogy azóta 120 kilométerre költöztem a szülői háztól, és Roxi bébitől. Anya ugyan mindig előzékenyen felajánlja, hogy becsomagolja a hátizsákomba, vigyem csak, nekik nem kell, de én tudom, hogy nem lenne szegénynek jó egy panellakásban.

„Ez a macska egy átok, állandóan kurválkodik, az ember megbolondul a nyávogásától, hullajtja a szőrét, és ráadásul olyan ronda, mint a bűn.” – nagyjából ez az Anyukám véleménye róla, de én tudom, hogy titokban Ő is szereti. Legutóbb is, mikor nálunk töltöttek egy hétvégét, legalább kétszer telefonált az otthon maradt bátyámnak, hogy el ne felejtse megetetni a Roxit. Fülfájdító, keserves áriával és könnyfakasztó arckifejezéssel szokta jelezni, ha üres a gyomor. És azt is, ha nem. 10 perccel ebéd után is el tudja játszani a hattyú halálát, ha a repeta kikunyerálásáról van szó. És válogat is a lelkem! Neki nem jó akármilyen étel! A túl nagy falatokat is nagyon nehezen rágja meg a grófnő. Leginkább azt szereti, ha a személyzet felaprítja neki apró falatokra, hogy neki csak nyelnie kelljen, mint kacsa a nokedlit.

A Roxi jó anya, ezt tanúsíthatom. Volt ideje gyakorolni, legtöbbször már akkor vemhes, amikor még az előző almot szoptatja. Népes udvarlótábora van, amely ellen kénytelenek vagyunk évről évre hadat viselni. Az úgynevezett macska-távoltartó spray sem idegen előttünk, ha arról van szó, hogy megelőzzük a házunk körül legkevésbé sem kívánatos kanmacska jelöléseket. A Roxira egyébként nem érvényes, hogy nem kell a szomszédba mennie egy jó kis szexért. Neki épphogy oda kell mennie, sőt, ha a hormonok úgy kívánják még messzebbre. Egyik este hazafelé az autó lámpája egy üzekedő macskapárt világított meg a sötétben, hol máshol, mint az úttest közepén. Úgy jó 6-8 házzal arrébb, mint ahol mi lakunk. Naná, hogy a mi Roxink volt az! Apu nem állta meg, hogy le ne tekerje a kocsiablakot: „Roxiiii, az anyád jómindenét, nem szégyelled magad? Na nyomás haza de rögtön!” A kis utcanőre egyébként hatottak a szidalmak, és sértődötten eltrappolt az éjszakába.

Hogy szabadidejében mit szeret csinálni az én kis drágám? A szőrét tépkedni! Félperzsa macska lévén gyakran összecsomósodik a szőre, ezeket ilyenkor lázas nyalakodás közepette a fogaival tépkedi ki a bundájából, több-kevesebb sikerrel. A hatalmas szőrgombolyagokat azután úgy görgeti a szél az udvarunkon, mint a vadnyugati prérin a hordalékot. Így hirdeti az én cuki házikedvencem, hogy ő bizony itt lakik. Nem lehet nem észrevenni. Én pedig vagyok olyan fanatikus rajongója, hogy egyszer még egy ilyen kitépett szőrgumót is elraktam emlékül. „Mi az a pamacs-díszítés a kalapodon?” – kérdeztem később gyanútlanul az Anyukámat. „Ja, hát ez? A fiókodban találtam, gondolom valami nyúl vagy rókabundáról szakadhatott le. Tegnap tűztem fel biztosítótűvel, és a munkahelyen is nagy sikert arattam vele.” Hát kár, hogy nem örökítettem meg az utókornak azt az arckifejezést, amit akkor vágott, mikor elárultam neki kalapdísze eredetét.

Mint minden macska, a Roxi is imádja a meleg, büdös helyeket. Így történhetett, hogy príma kis kuckónak tartva a motorháztetőt bemászott, és elbóbiskolt. Aznap pedig a szüleim mentek unokájukért az oviba. Természetesen autóval. Odaérvén Apu látta meg, hogy egy erőteljesen Roxinak kinéző jószág ugrik ki a motorból és válik köddé az idegen környéken. „Te, hát ez meg a mi macskánk volt!” – mondta Anyumnak, aki kissé szkeptikusan fogadta bejelentését. „Hogy lenne már a miénk, biztos valamelyik kölyke lehet, akit erre a környékre ajándékoztunk el annak idején.” De a rejtélyes macska - persze, hogy a Roxi volt – eltűnt szem elől mire jobban megfigyelhették volna. „Na és ha a miénk!” – folytatta Anyu. „Hála a jó égnek megszabadulnánk már tőle!” Apu lelkiismeretességének és állatszeretetének köszönhetően szerencsére nem hagyta, hogy ez bekövetkezzen. Habár az emberek furcsán nézelődtek az ablakokon át az újra és újra felhangzó „Roxikaaaa! Roxi bébiii!” kiáltások hallatán, Apu nem adta fel. Végül egy csatornából csalta elő némi zacskós macskatáp segítségével. „Megcsillant a szeme a sötétben.” – mondta, miközben mesélte a sztorit a telefonban. Nekem meg egy könnycsepp csillant meg a szememben, mert bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha örökre elvész az én kis hercegnőm. „Mit szeretsz annyira azon a rusnya macskán?” – kérdezi Anyu mindig, de a választ magam sem tudom igazán. Csak azt tudom, hogy amikor hazaérek ösztönösen a nevét kiáltom, és nem érdekel addig semmi, ameddig magamhoz nem ölelhetem.

Szerző: modoc  2009.04.23. 08:49 9 komment

Nem hiszem, hogy 2009-ben szorulna még bővebb magyarázatra az ezotéria szó jelentése. Ez a fogalom ugyanis az elmúlt években lassan de biztosan bekígyózott az emberek tudatába. Ha körbenézünk ismerőseink körében, akkor biztos, hogy akad közöttük olyan, aki „megbolondult” mostanában. Kártyajóshoz vagy asztrológushoz jár, sokat sejttető című könyveket olvas, és elkezdett nagyon empatikus lenni a környezetével. Lehet, hogy éppen Önt írtam körül?

Mára a kézzel fogható dolgokat javarészt megfejtettük. Legalábbis így gondoljuk. Az emberi test felépítését már az általános iskolások is kívülről fújják. De mi a helyzet a lélekkel? Gondolatokat szövögetünk, érzéseink vannak. Habár megpróbáltuk már a tudományt is ráhúzni ezekre, miszerint a hormonok irányítanak, azért belül mégis érezzük, hogy nem csupán erről van szó. Az emberrel egyidős az élet értelmének keresése. Tudni szeretnénk honnan jöttünk, mi dolgunk a világban. Szeretnénk kideríteni, hogyan alakul az életünk, hogyan befolyásolhatjuk érzéseinket. Az 1960-as évektől beszélhetünk az úgynevezett New Age (Új korszak) mozgalom megjelenéséről, amikor is teljes erőbedobással elkezdtük kutatni a válaszokat ilyen irányú kérdéseinkre.

Ha beírjuk az ’ezotéria’ szót az internetes keresőbe, 3 000 000 találatod ad ki. Hihetetlenül nagy az érdeklődés minden olyasmi iránt, amit csak ez a szó magába foglalhat. De minek is nevezzük ezeket? Tudománynak semmiképp, hiszen racionális magyarázat nem adható e jelenségekre. Az ezotéria egyik ága például az okkultizmus, amely az emberi szem elől rejtett, természetfölötti erőkbe vetett hitet jelenti. A titokzatos dolgok pedig mindig is vonzották az emberek érdeklődését. Kíváncsiságunk határtalan, ha arról van szó, hogy bekukucskálhatunk jövendőnkbe. A reinkarnáció hívei az előző életbeli eseményeket is kutatják. Gombamód szaporodnak az olyan hivatások, amelyek az efféle igényekre keresik a választ. Nem új keletűek ezek az okkult tudományok, eredetük évezredekre nyúlik vissza. Ide tartoznak a jövendölés összes formái, legyen az kártya-, tenyér- vagy csillagjóslás, a különböző gyógyítók, és mágusok. De, hogy minden velünk történő esemény csupán a csillagok állásának köszönhető, vagy a kristálygömbből olvasható ki? Ezt mindenki döntse el maga! Tény, hogy nagy felelősség sorsfordító jóslatokat mondani, és még nagyobb kizárólag ezekre alapozni jövőnket. 

Nem csoda az sem, ha az ezotéria áradat sokakban ellenérzést vált ki, mint minden, amit erővel akarnak legyömöszölni a torkunkon. A tévécsatornákon egyre másra sugározzák az olyan sorozatokat, amelyekben a főhős valamilyen természetfeletti képességgel van megáldva. Délutánonként sorselemző szórakoztatja a nézőket. Sőt, már olyan adó is létezik, ahol természetgyógyászok, jósok állnak a betelefonálók szolgálatára a nap 24 órájában. Természetesen emelt díjas telefonszámokon, hisz az emberek leleményesek, ha könnyű pénzkereseti lehetőségről van szó. A rádióban is naponta hallhatjuk milyen jövő olvasható ki számunkra a csillagokból. Széles a skála, egyéne válogatja, kinek mit bír el a hitrendszere és a pénztárcája.

Az ezotéria virágzásának szerencsére vannak örömteli következményei is. Az ezoterikus beállítottságú emberek többet foglalkoznak a bensőjükben zajló folyamatokkal. Csiszolgatják jellemüket, próbálnak tudatosan élni. Elnézőbbek lesznek másokkal. Talán azt is észreveszik, hogy a látszólag rossz szándékú emberek is csak a saját magukban zajló csatáikat vívják. Az ezotéria egyik fő üzenete, hogy minden fejben dől el. Az is rajtunk múlik, mennyire vagyunk nyitottak a megmagyarázhatatlan jelenségekre. A titokzatos tanok átsegíthetnek minket életünk egy-egy nehéz szakaszán, és optimistává tehetnek. Nem árt azonban józanságunkat megőrizve a dolgok mögé nézni. Az ezotériából ugyanis a 21. század divatot kreált, és, mint ilyen sok helyen sajnos elvesztette eredeti jelentőségét. 

Szerző: modoc  2009.04.15. 19:58 Szólj hozzá!

Igazán nem célom az általánosítás, de mára az ünnepek nagy része – és így a Húsvét is – nem jelent többet az emberek számára, mint munkaszüneti napot. Ilyenkor nem kell dolgozni, a gyerekeknek is tavaszi szünet van. Felkerekedünk és meglátogatjuk távol élő rokonainkat. Sürgünk-forgunk a konyhában, csokinyulakat osztunk egymásnak, kirándulunk a szabadban. Nem divat már a locsolkodás sem, nincs értelme elmenekülni otthonról, úgysem csönget be egy fiú sem a lányos házakhoz.

A magyar gyerekek nagyon kis százaléka részesül vallásos nevelésben. Noha valószínűleg mindenki tudja ki volt Jézus Krisztus, azt kevesen érzik át, hogy mi volt az Ő életének és kereszthalálának üzenete. Lehetséges, hogy már azt sem sokan tudják, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepén, Húsvétkor az Ő feltámadásáról emlékezünk meg.

Materialista világunk a tényekre vadászik. A Húsvét előtt tisztelegve dokumentumfilmeket vetítenek Jézus életéről. Bekapcsolódva egy ilyen műsorba, arra lettem figyelmes, hogy tudósok vizsgálják Jézus vajon milyen pózban haldoklott a kereszten, megkötözték-e vagy odaszögezték. Vajon mi okozhatta közvetlenül a halálát? – tették fel a szerintük mindent eldöntő nagy kérdést. A választ azonban nem tudtam meg, mert ennél a résznél kikapcsoltam a tévét.

Az iskolában vallástól függetlenül megtanuljuk Jézus példabeszédeit. Tudjuk, hogy tiszta szívű, igaz ember volt, a jóra törekedett. Önzetlenül segített másokon. De vajon tudjuk-e, hogy Ő az emberiség két lábon járó példaképe volt? Jézus élete mindenki számára útmutatást jelenthet még így 2000 év távlatából is.

Jézus maga a csoda, az Ő magasztos, csorba nélkül való jellemével. Valószínűleg azt gondoljuk, hogy soha nem lehetünk képesek olyan magaslatokra, mint Ő. Lehet, hogy valóban távolinak tűnhet, egy ilyen eszményt magunk elé helyezni. Az ember először elámul, ha ilyen életúttal találkozik. Csodálatot érez. Majd egyszercsak bevillan, hogy mi van, ha én soha nem tudok olyan lenni, mint Ő? Ez az érzés összenyomorítja a szívet, mert ez nem más, mint az irigység, és a kishitűség.

Talán ez vezetett oda, hogy Jézust végülis megölték. Keresztre feszítették és hagyták meghalni. Nem viselték el, hogy valaki ennyire jó legyen. A feltámadásával azonban egy örök érvényű igazság született meg. Az, hogy a gonosz legyőzhető. Krisztus meghalt, de feltámadt. Legyőzte a halált. Nem tartotta őt fogva. Nem lett úrrá rajta. Olyan meseszerű történet ez, mint amikor a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Jézus nem csak az életével, de halálával is tanított.

Húsvét vasárnap van. Jézus ezen a napon visszatért a halálból az élők közé. Ez nem egy fantasztikus film jelenete, hanem egy gyönyörű példázata a szeretet győzelmének. Ma megtömjük hasunkat a szokásos kötözött sonkával, letépjük a papírt a csoki tojásról, és nyugtázzuk azt az örömteli tényt, hogy Húsvét hétfő szerencsére nem munkanap. Sokunk bizonyára nem megy el templomba, hogy ott emlékezzen meg a feltámadás valódi jelentéséről. De ha otthon megnézünk egy ünnepi műsort Jézusról, lélekemelőbb, ha tovább is látunk annál, minthogy milyen módon halt meg.

Szerző: modoc  2009.04.13. 10:14 Szólj hozzá!

Tényleg ezt a pályát szeretném csinálni életem végéig? Munkahelyet váltsak, vagy elégedjek meg a mostanival? Karriert építsek, vagy családot alapítsak? Ha pályakezdő fiatal vagy, valószínűleg ilyen és ehhez hasonló kérdéseket teszel fel magadnak.  Hisz alighogy megküzdöttél egy szakmát jelentő képesítés megszerzéséért, máris új kihívás előtt állsz: Találnod kell egy munkahelyet, és megállni helyedet a nagybetűs életben.   

Kapunyitási pánik

Így nevezték el azt a lelkesedésvesztett, kiábrándult állapotot, amit a fiatalok munkába állásuk után élnek át. Össze sem hasonlítható a tanulóévek alatti jó jegyekért folytatott küzdelem azzal a nehézséggel, ami a munkakereséssel, majd az ottani kötelezettségekkel jár. Valószínűleg Te is szembesültél már azzal, milyen nehéz az iskolás évek alatt megszokott laza időbeosztás után, immáron egy napból 8 vagy akár 9-10 órát is a munkahelyen tölteni. Ám ott már nem írásban vagy szóban kell számot adni tudásodról, hanem éles helyzetben jelentkező problémákat kell megoldanod nap, mint nap. Készülj fel erre az új élethelyzetre. Tudj meg az új munkahelyedről minden elérhető információt már a munkába állás napja előtt. Így a kezdetektől képben lehetsz a cég tevékenységét illetően. Ne ess pánikba, ha valamit nem tudsz, ez ilyenkor még természetes. Ismerkedj új munkatársaiddal, és ne szégyellj kérdezni tőlük, ha valami nem világos. Jegyzetelj, és otthon olvasd át a nap folyamán leírtakat. Ne feledd, a próbaidő nem csak arra szolgál, hogy a cég eldöntse elégedett-e veled. Az idő neked is dolgozik. Gondold át tényleg megfelel-e elképzeléseidnek friss munkahelyed. Nem muszáj az első adandó lehetőségnél letáborozni. Ha nem érzed biztosan, hogy ez számodra a megfelelő hely, akkor ne habozz váltani. A próbaidő alatt ezt még minden kötelezettség nélkül megteheted.

Homályos álmok

A legtöbb fiatal már a pályaválasztáskor bizonytalan, nem tudja, mi érdekelné igazán, így csupán a sötétben tapogatózva választ ki magának egy szakmát. Ha sikerült elhelyezkedned a végzettségednek megfelelően, hamar eldől, hogy a gyakorlatban is tetszik-e választott hivatásod. Diákként egy állás izgalmasnak tűnhet, teli kihívásokkal, ám a valóság sokszor másként fest. A pályakezdők munkaköre általában egyhangú és monoton, előrelépési lehetőség pedig nem mindig mutatkozik, vagy túlságosan távoli. Sokan megrettennek a pályamódosítástól is, félnek bevallani még maguknak is, hogy mégsem az az álmuk, amit éveken át tanultak. Egy második diploma megszerzése pedig jelentős anyagi többletterhet jelent az amúgy is alacsony jövedelmű pályakezdők számára.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen élő Zita, így idézte fel a pályaválasztás időszakát:

- Mivel közgazdasági szakközépbe jártam, így valahogy evidensnek tűnt, hogy ezen a vonalon menjek tovább. Főiskolára jelentkeztem, bár utólag azt gondolom, sikeresen elvégeztem volna az egyetemet is.

Mindenképpen próbáld ki gyakorlatban is a megszerzett tudásod, mert csak így lehet megállapítani, hogy mennyire tetszik az adott szakma. Ha úgy érzed mégsem illik hozzád első választásod, akkor keresd a lehetőséget arra, hogy más dolgokba is belekóstolj. Ne ugorj meggondolatlanul fejest egy frissen jött elképzelésbe. A már meglévő munkahelyed mellett is vállalhatsz alkalmi jellegű vagy részidős munkát más területeken. Ez kevésbé kockázatos, viszont jobban megalapozza a jövőre vonatkozó döntésed. Netán valamelyik hobbid irányába mozdulnál, mint Zita?

-         Ha drasztikus módosításra kényszerülnék, vagy újra kezdhetném a pályaválasztást, akkor valószínűleg a sport területén tevékenykednék.

Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de lehetőségeid korlátlanok ameddig fiatal vagy. Merj próbálkozni!

Növekvő felelősségvállalás

A szülőktől való önállósodás további problémákat vet fel. Nehéz beosztani a havi fizetést, a háztartás önálló vezetése sem kis feladat egy tapasztalatlan kezdő számára. Te is saját lakásra vágysz? Esetleg már fel is vetted a lakáshitelt? Bizony nagy felelősséget jelent a hónapról hónapra jelentkező részletek fizetése. Mindezek visszatartó erővel hathatnak a vágyaidnak jobban megfelelő pozíció felkutatására. – Örülj, hogy van munkahelyed a mai világban! – hallod szüleidtől, és magad is elbizonytalanodsz arra vonatkozóan, hogy megengedheted-e magadnak a rizikóval járó munkahelyváltást. Sokan járnak ebben a cipőben, de ne hagyd, hogy kedved szegje az efféle kényszerpálya. Ha úgy érzed, helyzeted nem engedi a kockázatvállalást, alakítsd úgy az életed, hogy a munkahelyeden kívüli élményekkel gazdagodj. Ha új elfoglaltságot, szórakozást, hobbit keresel, akkor a megszokottól eltérő élethelyzetekbe kerülsz. Ezáltal nem csak új tapasztalatokat szerzel, hanem akár olyan emberek ismeretségére is szert tehetsz, akik a későbbiekben segíthetnek a pályamódosításban.

Család kontra karrier

- 27 éves vagyok. A diplomámmal nem találtam magamnak állást. Úgyhogy most itthon ülök, a férjemmel babát vállaltunk. Ha úgyis itthonlétre vagyok ítélve, akkor ne teljenek hiába az évek. Most járok a hetedik hónap elején, de hogy mi lesz később? Rejtély! – olvasható egy, a témában létrehozott internetes fórumon. Vajon mire számíthatnak azok a kismamák, akiknek a gyermekvállalás előtt nem sikerült elérni céljaikat? A kisgyermekes anyák általában bármilyen munkahellyel beérik, a lényeg, hogy minél hamarabb munkába tudjanak állni, amint a kicsi eléri az óvodás kort. Azután, hogy már nem csak önmagukért tartoznak felelősséggel, hanem egy kisemberről is gondoskodniuk kell, a szülők érthetően nem kockáztatnak annak érdekében, hogy megtalálják a minden szempontból tökéletes állást. Inkább beérik azzal, ami van, még akkor is, ha az nem álmaik munkahelye. Ez hosszú távon elégedetlenséghez, majd boldogtalansághoz vezethet.

Tanácsos még a családalapítás előtt megtalálni számításainkat, hiszen a kicsinek is jobb olyan szülőkhöz érkezni, akik adtak maguknak elég időt, hogy kiteljesítsék hivatásukat. A gyerekek különösen érzékeny radarral vannak megáldva. Megérzik, ha a szülők valamelyike elégedetlen a munkahelyével és bizonytalan a jövőjével kapcsolatban. Egyszer letelik a családi körben otthon töltött idő, és vissza kell menni dolgozni. Ekkor pedig nem mindegy, esténként milyen lelkiállapotban érkezünk haza a kiegyensúlyozott szülőkre vágyó csemeténkhez.

Külföld, mint megoldás

Egyre többen keresik külföldön a boldogulást. Vannak, akik a diplomaosztó után meg sem próbálnak elhelyezkedni Magyarországon, hanem egyből kiutaznak, és minden kínálkozó lehetőséget megragadnak. Nem bánják, ha végzettségükhöz képest alacsony színvonalú munkával kell beérniük, mert a magyar fizetésekhez viszonyítva így is keresnek annyit, hogy megalapozhassák hazatérésük utáni életüket.

Persze nem minden esetben a kilátástalan anyagi helyzet miatt vezetnek a szálak külföldre. Gyakran csak egy más kultúra megismerése, vagy a nyelvtanulás a fő motiváció. A külföldi szárnypróbálgatások hasznosak lehetnek önismereti szempontból is. A 29 éves Kata két éve él férjével Hollandiában.

- Nem éreztem jól a magam a munkahelyemen, másikat sem találtam. Igazából nem konkrét céllal költöztünk külföldre, de világot látni jó ötletnek tűnt. Nem az anyagiak mozgattak bennünket, inkább a kalandvágy és más előnyök, amit egy külföldi tartózkodás adhat: nyelvtudás, egy új ország megismerése, látókörünk bővítése.

Férjének sikerült a diplomájának megfelelő állást találni, de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés.

- Sokan úgy jönnek ki, hogy azt hiszik itt kánaán van, és majd egyből meggazdagodnak. Ez téves hozzáállás, a pénzért mindenhol meg kell dolgozni. Ezen kívül természetes, hogy egy külföldit nem ugyanúgy kezelnek, mint egy holland állampolgárt, pláne ha az a külföldi nem beszéli az ország nyelvét, vagy még az angolt sem.

Magasra tesszük a lécet

Az idősebbek gyakran mondják, hogy nem irigylik a mostani fiatalokat. Egyre több a felsőfokú végzettségű ember, nagy a harc a munkaerőpiacon. Nehéz elhelyezkedni és még nehezebb megtartani egy állást. Napjainkban kevés a pótolhatatlan ember, magasak az elvárások. Nemcsak a munkáltatóé, a munkavállalóé is. Fájdalmas szembesülni azzal, ha a korábban kitűzött célt nem érte el az ember. – Hogyan látod magad öt év múlva? – hangzik az állásinterjúk kihagyhatatlan kérdése, ám az öt év hamar elillan, és a fiatal rádöbben, hogy nem sikerült megfelelni a vágyott ideának. Evelyn 24 éves egyetemista, jogot tanul levelező tagozaton. Megkértem, hogy ossza meg velem a pályaválasztásával kapcsolatos gondolatait:

- A jogi egyetem számomra kihívás. Nem csak a környezetemnek, de magamnak is bizonyítani szeretném, hogy megállom a helyem ezen a pályán. Néha kétségek gyötörnek, hogy nem vágtam-e túl nagy fába a fejszém. Már három éve, hogy elkezdtem tanulmányaimat, de még mindig nem vagyok képes felismerni egy jogi helyzetet.

Véleményem szerint Evelynnek nem a képességeivel van a probléma, csupán önbizalma hagyta cserben. Ha túl nagy elvárásokat támasztasz magaddal szemben, akkor kevés sikerélmény ér. Márpedig a siker az, ami motiválhat a folytatásra. Tűzz ki magad elé olyan célokat, amelyek közel vannak, és nem járnak különösebb erőfeszítéssel. Így könnyen tudsz pozitív élményeket szerezni. Ha ezután mindig csak egy kicsivel nagyobb célokat határozol meg, akkor idővel nagy magasságokat érhetsz el. Nem jó, ha kapásból lehetetlennek tűnő eredményeket vársz el magadtól rövid idő alatt.

Rossz példa

Ha szert teszel első munkahelyedre, valószínűleg lelkesen viharzol be reggelente, és valósággal iszod az új információkat, úszol az újdonság okozta örömben. Gyakran szembesülhetsz azonban elrettentő példával is. Ha körbenézel, szinte biztos, hogy találsz magad körül olyan kollégákat, akik egyedülállóak, akár már túl vannak egy váláson is. Magánélet híján előfordul, hogy estig bent gürcölnek a cégnél. Néhányan karrieristává válnak, és másokon átgázolva törnek a magasabb pozíciók felé. Mások megalkusznak egy rossz munkahelyválasztással és életuntak lesznek. Nem csoda, ha ilyen környezetben hamar lecsüggedsz, és megijedsz annak lehetőségétől, hogy évek múlva talán Te is hasonlóképp végezheted. Ne hagyd, hogy a többiek látványa rányomja bélyegét hangulatodra. Minden élet egyedi, és mindenki a saját életéért felelős. A többiek gondját nem veheted a nyakadba. Próbáld meg úgy hasznosítani a munkatársaiddal kapcsolatos tapasztalataidat, hogy amennyire lehetséges, feltárod viselkedésük miértjét. Mások hibáiból ugyan nem mindenki képes tanulni, de mindenképpen elgondolkodtató, hogy vajon milyen körülmények vezethettek a környezetedben dolgozó emberek fásultságához.

Bátraké a szerencse

Munkatapasztalat híján még nem tudhatod, mit várhatsz majd aktív keresőként. Egy-két éves munkaviszony után azonban már könnyebben átláthatóak az egyes pozíciókkal járó feladatok. Ilyenkor érdemes elgondolkodni, hogy valóban elégedett vagy-e a választással. Ha a válasz nem, tovább kell keresgélni. A kilátástalanságból a sokrétű tapasztalatszerzés lehet a kiút. Fontos, hogy még a pályád elején megízleld a szóba jöhető munkaköröket. Ha ugyanis már az elején beéred kevesebbel, könnyen megrekedsz az úton, és később már nem biztos, hogy lesz bátorságod változtatni. Ha ezt el szeretnéd kerülni, először engedd leülepedni azt a rengeteg új élményt, ami az önálló élet felé vezető úton ért. Ez hosszabb időt, akár éveket is igénybe vehet, de mindenképpen szükséges egy életre szóló döntés meghozatala előtt. Érthető, ha ijesztőnek találod a sok változást, hiszen az életed ebben a szakaszban fenekestől felfordul, és új irányt vesz. Ne félj, hisz még ha szokatlannak is tűnik a helyzet, mindenki átesik rajta egyszer. Nem a világ változott meg, csak te nőttél fel. 

Szerző: modoc  2009.03.28. 19:12 3 komment

Kinek a fantáziáját ne mozgatná meg a keleti kultúra misztikummal átszőtt világa? A szultán díszes palotája, a lefátyolozott hölgyek a nyugati világ számára mindig is megfejtenivaló titkot jelentettek. Talán emiatt olyan vonzó számunkra az ősi gyökerekhez visszanyúló művészet, a hastánc. Ma már nem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy elsajátíthassuk ezt a varázslatos mozgáskultúrát, ugyanis a Föld szinte valamennyi országában, így hazánkban is sok helyen tanítják.

Nők egymás közt

A hastánc hagyománya a mesés kelet asszonyai között szállt anyáról leányra. Összegyűltek, és együtt hódoltak táncszenvedélyüknek az úgynevezett háremben, amely a közhiedelemmel ellentétben nem a szultán kéjhölgy-gyűjteményét jelentette, hanem a ház kizárólag asszonyok által látogatott részét. Számukra a hastánc nem csupán kedvtelés volt, és nem kimondottan a csábítás eszközeként alkalmazták. A lágy, kecses mozdulatokkal ünnepelték a lányok nővé érését, a gyermekszületést, sőt, még maguk a szülő nők is ilyen módon enyhítették fájdalmaikat nőtársaik jelenlétében.

Jó a testnek, jó a léleknek

Egy hastáncóra mindig alapos bemelegítéssel kezdődik, olyan gyakorlatokkal, amelyek a nyaktól kezdve a bokáig valamennyi testrészt megmozgatnak. A bemelegítés is a csábító keleti dallamokra történik, és már ezekben a mozdulatokban is felfedezhetőek a hastánc oly vonzó csípő- és karmozdulatai. A hastánc alapállása a hajlított térdeknek, és a hátrabillentett medencének köszönhetően csökkenti a gerinc terhelését, és kíméli az ízületeinket. Miután kellőképpen bemelegednek és megnyúlnak az izmok szabad csak elkezdeni magát a táncot. Amikor felhangzanak az izgalmas dobszólók és átadjuk testünket a lágy rázásoknak, csavarásoknak, billentéseknek, tekintetünkkel szemérmesen követve mozgásunkat, egyszerre mi magunk is az Ezeregyéjszaka meséinek egyik szereplőjévé válunk.

Hastánc, mint alkotás

Az embert születése óta végigkíséri az a vágy, hogy szeretne valami egyedi, utánozhatatlan tudásra szert tenni, és ennek segítségével létrehozni valami maradandót. A hastánc nem társastánc, hanem az egyén saját belső tánca, ha úgy tetszik meditáció, befelé figyelés. Nem egy megszokott szabályrendszerre épül, hanem a megtanult mozdulatokból a kreativitás segítségével egyedileg felépített mozdulatsor. A fátyollal, ujjcintányérral, és egyéb kiegészítőkkel történő előadás hűen tükrözi a táncos jellemét, személyiségét és pillanatnyi lelkiállapotát. Akinek már volt szerencséje élőben látni egy hastáncos bemutatóját, az biztosan tudja, hogy látványa rabul ejt, és olyan érzéseket ébreszt bennünk, amelyeket többé nem felejtünk el.

Ha kedvet kaptál

Amikor felébred benned a vágy a hastánctanulás iránt, válaszd meg körültekintően leendő tanárodat. Fontos, hogy az illető odafigyeljen a tanulók személyes fejlődésére, és a gyors színpadképesség helyett a különálló mozdulatok megfelelő elsajátítására helyezze a hangsúlyt. Ne feledd, hogy egy improvizatív táncról van szó, vagyis egy betanult koreográfia helyett sokkal beszédesebb a személyes érzéseidből táplálkozó önálló mozdulatkombináció. Adj a testednek elég időt az európaiak számára szokatlan mozgásvilág elsajátítására. Légy türelmes, és soha ne hasonlítsd magad a többiekhez, mivel a hastánc eltérő hatással lehet a különböző alkatú és egyéniségű tanulókra. A jó hangulatú órák feltöltenek majd energiával és biztos lehetsz benne, hogy az önbizalmad is nőni fog új szenvedélyednek köszönhetően.

 

Szerző: modoc  2009.03.25. 21:35 3 komment

süti beállítások módosítása